Szomorú hangulatú ez a vers, mégis a kedvenceim közé tartozik. Nagyon átjön ez a fagyos, halálközeli hangulat, amit Ady meg akart fogalmazni a versben. Nagy vígadozás, mindenki vidám és szerelmes és ekkor jön az éles kontraszt Ady és Léda képében, akik a fényben és pompában úszó táncteremből egyből ridegséget és hideget "varázsolnak". Pont ez tetszik benne, hogy ők ketten mekkora hatással vannak az emberekre, pontosabban a párokra, itt is van egy ellentét..ők összebújnak, az eddigi párok pedig "sírva, dideregve rebbennek szét". A szineknek is nagyon fontos szerepük van a vers elképzelésében. Ugye az elején egy rózsaszínben tündöklő terem fogadja az olvasót, bár már az is fura, hogy "sikolt a zene, tornyosul, omlik"  -  ezek az igék pont, hogy negatívan is értelmezhetőek...sikolt, az emberek valami szörnyű közben szokták ezt csinálni többnyire...tornyosul, nekem erről a szökőár jut eszembe, ahogy a házak fölé tornyosul, pont így ömlik a zene a párokra...és omlik, például egy hegy, vagy az ember lelke...Már ezek az igék is misztikumot kölcsönöznek a versnek. És a végén ez az egy pár legyőzi azt a sokat, ahogy a végén a halál is győz az élet felett...