A lírikus epilógjáról nem tudom eldönteni, hogy tetszett, vagy sem.  Maga vers nagyon szép, de a témája kissé szomorú. Olyan kilátástalan, és bezárkózott. A lírai énnek csak a vágyai törhetnek előre, pedig pont az lenne az élet lényege, hogy megragadjuk a lehetőségeinket, mert lehet, hogy van olyan dolog, amit utólag bánunk, hogy megtettünk, de egy olyan dolog sokkal jobban fog fájni amit nem tettünk meg. Nem csak a vágyaink törhetnek ki a világba, mi magunk is kitörhetünk, csak akarni kell. Ha csak álomvilágban élnénk meg az életünk izgalmas pillanatait, valószínűleg tényleg olyan lenne, mint egy dióban ücsörögni. Ez az amit nem szabad hagyni.
"Egyszer élünk" ;)