idézetesszállóigés házi feladat

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.
Hol a tagadás a lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk,
És mindezért csupán hálát rebegnünk
Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket.
Megállj, megállj, egész földet neked
Adám, csak e két fáz kerüld, kerüld,
Más szellem óvja csábgyümölcseit
S halállal hal meg, aki élvezi.-
Ah sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett.-
Dicső eszmény, mit a nő szíve hord,
Megörökítni a bűnös nyomort.
"Vagyok" - bolond szó. Voltál és leszesz.
Örök levés s enyészet minden élet.
Keserves lesz még egykor e tudásod,
A tudatlanságért fogsz epedni vissza.
Neked silány szám, nékem egy világ,
Oh jaj ki fog majd engemet szeretni? -
Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá.
Csókolj meg és feledd el a világot.
Hölgyem te szenvedsz, s nem tudom miként
Segítsek rajta. Szíveden keresztül
A jajszó, mint villám, fejembe csap,
S úgy érzem, a világ kiált segélyt.
Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal.
Örűlj, mulass, tagadd meg az erényt. -
Pallasz meghallgatott. - Az ég veled,
Megnyugvás szállt szívembe Luciám.
Átok rád te közlelkű, rideg nép!
A boldogságot durván illetéd,
Borral, szerelemmel
Eltelni sosem kell;
Örűljünk, okosabb világ van,
Örűljünk, hogy mi élünk abban.
Koldús a dúst testvéreűl kívánja,
Cseréld meg őket, és ő von keresztre.
Az, mi másnak tán kacagtató.
Egy szál választja el csak e két fogalmat,
Egy hang a szívben ítél csak közöttük,
S ez a rejtélyes bíró a rokonszenv,
Mely istenít, vagy gúnyával megöl. -
A bűnös önmaga a győzelem,
Mely szerteszór, száz érdeket növel.
A vész, mely összehoz, mártírt teremt,
Erőt ád; ott van az eretnekekkel. -
Oh jaj, ne tréfálj! - Hát egy i miatt is
Mehetni ily elszántan a halálba? -
Kétséges rang-e hátszellem, tudás?
Homályos származás-e a sugár,
Amely az égből homlokomra szállt?
Oh, hallom, hallom a jövő dalát,
Megleletem a szót, azt a nagy talizmánt,
Mely e vén földet ifjuvá teszi
A szentegyház, fiam, igazb anyád.
Hagyd a világot, jól van az, miként van,
Ne kívánd kontárúl kijavítani. -
S e rémvilágban még szeretni vágyol,
Nem rettent-é a lelkiösmeret? -
Egyenlőség, testvériség, szabadság! -
Nem ismerek bírót magam felett
Mást, mint a nép, s a nép, tudom, barátom.
Ezúttal a nyakazás elmarad. -
Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral is volt befenve.
A nap halad, mester, vár a tanóra,
Az ifjúság már nyugtalan gyülekszik
Bölcsességedből elleshetni egy szót.
Zúg az élet tengerárja,
Mindenik hab új világ,
Hol életünknek édes tarkasága?
Többé nem tenger küzdő fényes árja,
Sima mocsár csak, békával tele. -
Kis ibolyák, első követei a jó tavasznak.
Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!?
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.
Szerelem, költészet s ifíuság
Nemtője tár utat honomba;
E földre csak mosolyom hoz gyönyört,
Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra.
Ki a családjáért vérét ontaná,
Barátjáért legfeljebb könnye van. -
Mondd, mi hát az eszme,
Mely egy ily népbe egységet lehel,
Mely, mint egy közös cél, lelkesítni tud?
Szeretlek hölgy, szivem egész hevével.
Szerelem és küzdés nélkűl mit ér a lét?
Előbb való-e rózsánál az illat,
Alak a testnél s napnál a sugár?
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
Ím, nagy Isten,
Tekints le és pirulj, mi nyomorúlt,
Akit remeknek alkotál, az ember! -
Lábunk alatt a föld egyenlitője. -
A tudomány nem győzött végzetén. -
Ébredj hát, Ádám! Álmod véget ért.
Nem egymagam vagyok még e világon?
előttem e szirt, és alatta mély:
Egy ugrás, mint utolsó felvonás...
S azt mondom vége a komédiának. -
Ha percnyi léted súlyától meggörnyedsz,
Emel majd a végtelen érzete.
S ha ennek elragadna büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét.
Karod erős - szived emelkedett;
Végtelen a tér, mely munkára hív,
Mondottam ember:küzdj és bízva bízzál!