Mikor elhagytak, 
Mikor lelkem roskadozva vittem, 
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon, 
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Muszáj volt bemásolnom a verset, mert egyszerűen olyan szép, hogy nem tudtam volna kihagyni innen a szövegét. Közel érzem magamhoz, mert a sok felmagasztalt témával ellentétben egy olyan érzést mutat be, amit mi magunk is átélhetünk Istennel. Biztos éreztétek már magatokat magányosnak és elhagyottnak, mikor csalódtatok valakiben, vagy cserben hagytak és nem volt senki olyan barátod(..stb) akinek elmondhattad volna, hogy mi bánt. És ilyenkor fordulhatunk Istenhez, aki még a rossz érzést is tudja enyhíteni, ha tényleg hiszel benne. Kinnt Münchenben a metróaluljáróban találkoztunk egy fiatal nővel, aki nagyon maga alatt volt. Épp zenéltünk és nagyon megtetszettek neki a dalok és leült hozzánk beszélgetni. Elmondta mennyire magányos és, hogy milyen rossz dolgok történtek vele az életben. Azt is megkérdezte, hogy mi hogyan találtuk meg az Istenhez vezető utat. Eszembe jutott az én esetem is, hogy igaz mennyire fájt és egyedül voltam, de senki más nem volt akihez fordulhattam volna. Én sem hittem abban, hogy minden a javamra válhat, ha igazán hiszek benne. De bebizonyította. Csendesen átölelt. Azalatt az idő alatt, mikor nagyon egyedül voltam. És azóta imádkozom mindennap. És boldog vagyok. :) Megtanultam a szeretet fő szabályait is: önzetlenség, hűség, alázat. És ahogy a Biblia is mondja, tényleg minden a javamra/javunkra van, észre tudom venni mindenben a szépet és mondhatom: csodás érzés. :)