Tolsztoj akinek a gondolkodásmódja a tolsztojizmus, megmutatkozik az Ivan Iljics halála-ban, ami egy furcsa időrendi sorra épül, mert a végével kezdődik. Vagyis Ivan Iljics az első oldalon meghal, a könyv többi része meg az életét, de főként a betegségét témázza. Kissé megváltozott a véleményem a storyról, annak köszönhetően, ahogy az Ofő elmesélte a saját szavaival. És tényleg megindító volt. Ugyebár az emberek ezt a témát javarészt tabunak tekintik, mert kellemetlen beszélni róla, amit alá is írok. Meg hát persze, hogy félünk itt hagyni mindent, ami köt ehhez a földi léthez: embereket, tárgyakat, érzéseket, emlékeket. De honnan tudhatnánk mi van odaát? Kell-e félnünk? Ilyenkor a gondolataink és érzéseink százfelé cikáznak, és fényévekkel előrébb vagyunk a legutóbbi témától és pont ezért sokszor igaz az, hogy a külvilág egészen mást látt abból, amit te belül érzel. Így volt ez Ivan Iljicsnél is. A 12. fejezet végére teljesen megnyugodott és feloldozódott(nem tudok erre jobb szót), vagyis a lelkében teljes volt a béke, a családtagok meg csak a fizikai haláltusát látták....olyan kontrasztos ez a két dolog nem? De a vége a legjobb: BOLDOGSÁG!